Az idén 20 éves AVIUS Kft. csendben, de magabiztosan nőtte ki magát a régió egyik legstabilabb foglalkoztatójává.

A német gyökerekkel rendelkező cég üvegszálerősítésű műanyag kompozitok tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozik. A műanyag kompozitok az utóbbi évtizedekben számos ipari alkalmazás során bevált, és széles körben elterjedt anyagokká váltak. A vállalat több, mint 35 éves iparági tapasztalatának köszönhetően számos területen vesz részt a technológia optimalizálásában, így első kézből értesül az újabb és újabb felhasználási lehetőségekről. Mivel valamennyi iparágban szükség lehet időtálló, számtalan előnyös tulajdonsággal rendelkező anyagokra, ebben a mai kiszámíthatatlan piaci környezetben is mindig megtalálja a vállalat a növekedés forrásait.

Az ügyvezető, Csamangó Antal a nagykanizsai Tungsram vezetői posztjából fogadta el a felkérést az AVIUS Kft. ügyvezetésére. Vezetőként elsődleges célja, hogy valamennyi dolgozó biztonságban érezze magát. Ehhez kialakította a megfelelő – a dolgozók egészségét és a környezet védelmét is szem előtt tartó – munkakörnyezetet. Új piacok szerzésével elérte, hogy a vállalat mára már több lábon áll, így az átlagosnál kevésbé van kiszolgáltatva napjaink megsokszorozódott gazdasági kockázatainak.

Hogyan jelenik meg mindez a dolgozók mindennapjaiban? M. János, aki 2005 óta a vállalat munkatársa, kiemelte, hogy a munkahelyi biztonság mellett a kifejezetten jó munkahelyi légkör miatt szeret minden reggel munkába állni. „Szinte a dolgozók 50%-át ismerem és jó viszonyt ápolunk egymással, valamint fontos számomra, hogy a vezetőm segítségét bármikor kérhetem és így az adott problémát meg tudjuk oldani. Ennek köszönhető gördülékenyebb a mindennapi munka.

ÁRAJÁNLAT KÉRÉS